IPM – Integrated Pest Management / Integrált kártevő mentesítés

Az integrált kártevő mentesítés egy olyan stratégia, mely során a rendelkezésre álló összes módszer és alkalmazható eljárás egyesítésre kerül annak érdekében, hogy az adott célkártevők egyedszámát egy olyan küszöbszintre csökkentsük, mellyel már gazdasági károkat nem okoznak vagy az emberre nem veszélyesek, illetve zavaróak.

A mindennapok során, a közismert hagyományos módszerek többnyire egymással nem összehangolt módon kerülnek kivitelezésre, míg az IPM által megvalósul, hogy a kártevők elleni védekezés komplex módon kerüljön kivitelezés és nyomon követhető legyen.

Javul az emberek környezettel szembeni magatartása és ezért egyre inkább megfigyelhető az a követelmény a kártevőirtó szakemberek irányába, hogy irtószer mentesen vagy olyan kártevőirtó készítmények kerüljenek alkalmazásra, melyek a célszervezetet maradéktalanul elpusztítsák, de a környezetre és az emberi szervezetre ne legyenek káros hatásaik. Az IPM ezt a környezetbarát kártevőirtás igyekszik szolgálni. A IPM első lépcsőben azzal szolgálja a környezetvédelmet, hogy a régebben alkalmazott prevenciós irtószeres kezeléseket, ellenőrzésekkel helyettesítse. Az IPM kártevő probléma esetén a lokális kezelést célozza meg, így alacsonyabb irtószer felhasználást érve el. Az IPM követelményei, hogy magasan képzett és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezzen az a PC (Pest Controler) aki a rendszert üzemelteti.

Az IPM megvalósítása az alábbi feladatokon keresztül történik:

  • Területi felmérés
  • Az elérni kívánt célok meghatározása
  • A védekezési módszerek kidolgozása
  • Prevenciós feladatok meghatározása, kivitelezése
  • A terület egészére kiterjedő állandó felügyelet és ellenőrzések kidolgozása, ütemezése
  • Esetlegesen előforduló célkártevők esetére a megfelelő intézkedések meghatározása, szabályozása
  • Az alkalmazni kívánt irtószerek meghatározása, felhasználásának szabályozása
  • Megfelelő nyilvántartás kidolgozása

Vállalkozásunk törekszik arra, hogy megismertesse ügyfeleivel, partnereivel a korszerű védekezési, mentesítési lehetőségeket és ezek személyre szabottan kerüljenek kidolgozásra és kivitelezésre.

    Árajánlatkérés


    35 év

    tapasztalat

    24/4

    órás kiszállás

    Teljes körű

    garancia

    Hívjon most